Álmaim blogja

Egy szép este gyermekkori cimborámmal, nevezzük Lacinak (mert ez a neve) róttuk az utakat egy óvárosnak kinéző negyedben, mikor betévedtünk egy udvarba, ahol valamikor mezőgazdasággal és állattartással foglalkozhattak, amire a benne zsúfoltan elhelyezett régi gépek, szekerek, istállók és egyéb alkalmatosságok utaltak.

Laci egyszercsak észrevett egy pincelejáratot és mindjárt el is indult lefele. Én természetesen próbáltam visszatartani arra hivatkozva, hogy ez magánterület és semmi keresnivalónk itt és a végén még elkapnak minket, de nem hallgatott rám, így én is elindultam utána.

Egy sima, lejtős rámpán mentünk lefelé, ami egy nagy üres terembe vezetett, aminek a végében egy láthatólag később bebetonozott nyílás körvonala látszódott. A fehéres anyag, amivel a lyukat kitöltötték, már eléggé omladozni látszott.

Körbenéztünk, aztán szóltam Lacinak, hogy "eleget láttunk, menjünk", és elindultam kifelé. Úgy éreztem, hogy Laci jön mögöttem, bár nem néztem hátra. A lejtőn felfele kapaszkodva meglökhettem egy halom deszkalapot, amik a falnak voltak támasztva, mert azok eldöltek és elkezdtek egyre gyorsabban és hatalmas robajjal lefele csúszni, míg valószínűleg elérték a terem végében a betömött lyukat és beszakították annak falát.

A nyílásból elkezdett ömleni valami fémforgács és pillanatok alatt megtöltötte az egész pincet. Minket is magával ragadott és majdnem maga alá temetett. A szabadulásra koncentrálva kifáradtan érkeztem a felszínre, de Lacit nem találtam sehol.

Kimentem az udvarból és elindultam az utcán, mikor egy furcsa alak állított meg, a nevemet kérdezte és a megfelelő papirok aláírása után egy táviratszerű levelet adott át, amelyben szörnyű helyesírással néhány kézzel írt sor állt, aminek értelmét nem nagyon tudtam kibogozni, csak annyit, hogy egyik internetes ismerősöm írta és valami hackelés miatt figyelmeztet, hogy valakik a nyomomban vannak. Egyedül az utolsó, nagybetűkkel írt mondat volt számomra érthető, amely csak két szóból állt: JUST RUN!

 Nem tudtam mire vélni a dolgot, de sok időm nem volt gondolkodni, mert egy hangos zúgó, szippantáshoz hasonló hangot hallottam és hirtelen egy alternatív univerzumban találtam magam.

Az utca, amelyen álltam lepusztult volt, a házak rég elhagyatottak és romosak, s emberi jelenlétnek nyoma sem látszott. Időközben kezdett kivilágosodni és ahogy ott nézelődtem és azon tanakodtam, hogy hova kerülhettem és mi lett az emberekkel, gépek hangját hallottam a következő keresztutca felől.

Elindultam a nyikorgás, zakatolás és szuszogás felé, s a sarkon befordulva valami szines, kopott és horpadozott gépet láttam a törmelékek közt. Nem ismertem fel, hogy mi lehet az, de fel nem tett kérdésemre hamar választ kaptam.

A gép fülsiketítő nyikorgással elkezdett emelkedni és egyre terjedelmesebb lett, mígnem egy hidraulikákból, csövekből és kábelekből összetákolt 20 méteres Tyrannosaurus Rex magasodott fölém.

Meglátott és elindult felém, én pedig döbbenten álltam és mozdulni sem tudtam. A robot dino már épp kezdett lehajolni hozzám, hogy feltételezhetően bekapjon, mikor újabb furcsa dolog történt.

Egy dimenziókapun, vagy térbuborékon, vagy mifenén keresztül egy kis csapat ember jelent meg, akik megjelenése kevésbé volt megdöbbentő, mint a robot állaté.

A négy, vagy öt ember furcsa anyagból készült, lila árnyalatokban szinezett csuhákban voltak, amelyek egyenruhaszerüen teljesen egyformák voltak. A férfiak arcát nem láttam a fejükre vetett csuklyától, karjukat pedig szerzetesek módjáre elrejtették a ruhájuk bő ujjában egymásba fonva.

A dino a "szerzetesek" felé fordult, s ők mindannyian egyszerre elkezdtek valami zengő hangot kiadni a szájukon, amitől a robot megijedhetett, mert megfordult és könnyű galoppban hamarosan eltűnt a szemhatáron.

Köszönetet akartam mondani a férfiaknak, de mire odapillantottam, már csak a térbuborék elpukkanása után felkavarodott port láttam, így hát elindultam a dinoszaurusz eltűnésével ellentétes irányba.

Kietlen tájakon vándoroltam verőfényes napsütésben, s egyszercsak egy mező közepén húzódó földúton találtam magam egy bunker szerű epítmény közelében.

Elindultam, hogy megnézzem mi az, mikor ismét egy térbuborék jelent meg mellettem, s ismét egy kis csapat ember jelent meg, de ezek most sárgás csuhában voltak. Még fel sem ócsúdhattam meglepetésemből, mikor egy második buborékból a már jól ismert lilák is felbukkantak.

A két csapat egymással szemben állt és a korábban hallott zengő hangon kezdtek egymásra ordítani. Szemmel láthatóan valami harc dúlt közöttük.

A jelenet nem tartott sokáig, mert a lila ruhások egyikke megragadott és elkezdett a bunker felé húzni. Jobb híjján vele tartottam, s mikor az épülethez értünk, akkor pillantottam meg, hogy egy csapóajtó szerü valami nyílik le a fal közepén, egy szűk, alagút szerű nyílást fedve fel.

A csuhás betuszkolt a nyílásba és másztunk négykézláb pár percet, amig egy nagyobb, szinte teljesen üres szobába értünk, ami körülbelül másfél méter magas lehetett, ezért felegyenesedni nem lehetett benne, így az a húsz-harminc ember, akik ott tartózkodtak, mind a földön ültek.

A terem kartonpapírból összetákolt "ágyakkal", polcokkal volt berendezve és úgy általában nem sok minden volt benne.

Az ott tartozkodó emberek egy személy körül csoportosultak, aki épp beszélt valamit, de nem értettem, hogy mit. Közelebb mentem, s akkor láttam, hogy a beszédet tartó valaki, aki láthatóan valami vezető szerepet töltött be, nem volt más, mint az én elveszettnek hitt Laci barátom.

A rövid üdvözlések után kiderült, hogy amikor átkerültem ebbe az alternatív világba, az időben is utaztam egyet, így Laci már húsz éve itt él, míg én csak néhány órája érkeztem.

Mint megtudtam, a pincében bebetonozott nyílás feltörése kiszabadított valamit, aminek nem szabadott volna megtörténnie, s ezért az emberiségnek bűnhődnie kell, így valami felsőbb hatalom megvonta az emberektől a technológiát. Nincs többé áram, nincsenek civilizációs vívmányok. Az emberek kizárólag a természetre hagyatkozhatnak, s az egyetlen működő gépek a dinoszauruszok, amiknek egyik jeles példányával megérkezésem kezdetén volt is alkalmam összefutni.

További magyarázatokra már nem volt lehetőség, mert időközben felébredtem arra, hogy a macskám nyalogatja a könyököm. :-)