Álmaim blogja

Ez egy régebbi álmom és ez is világvége, pedig esküszöm, nem csak olyat álmodok :-P

Az utcán vagyok este és hatalmas a felfordulás. Emberek rohangálnak fejvesztve mindenfelé. Néhány órával ezelőtt jelentették be a TV-ben, hogy hamarosan itt a világvége és az emberiség egyszerűen meg fog szünni létezni.

Nem tudom mit csinálok az utcán, de rám nincs hatással a dolog. Valamiért teljesen nyugodt vagyok, de nincs is időm sokat gondolkodni, mert egy fekete limuzin áll meg mellettem, amiből egy katonatiszt száll ki és egyenesen felém tart. Mikor odaér, üdvözöl és elmeséli, hogy tudósok kidolgoztak egy technológiát, amellyel meg tudnak néhány embert menteni, hogy azok tartsák fent az emberi fajt.

Elmondja, hogy kiválogattak egy kis csapatot a vércsoportjuk szerint és már csak egy fajta vér hiányzik és én vagyok az egyetlen, akinek ilyen van, tehát most vele kell mennem és jó lesz sietnünk.

A következő pillanatban egy laboratórium féleségben vagyok, legalábbis ezt sejtem, mert a helység a sötétbe vész és csak a közvetlen környezetemet látom a félhomályban.

Egy fogorvosi székhez hasonló alkalmatosságban ülök félig fekvő helyzetben és a karomhoz gumicső van egy tűvel illesztve. A csőből a vérem egy akvadukt szerű csatornarendszerbe folyik, s eltűnik a helység sötétbe vesző hátuljában. Körülöttem fehér kőpenyes emberek foglalatoskodnak.

Tovább nem tudok nézelődni, mert egyszer csak minden ember eltűnik körülöttem. Csak így mirnix-dirnix sutty... voltak, nincsenek.

Feltápászkodom a székből és azon gondolkodom, hogy most mi a francot fogok egyedül csinálni de a helység hirtelen kivilágosodik és a közelemben megpillantok egy kis csoportot. Talán öten lehetnek és biztosan ők a többiek, akiket velem együtt az emberiség fenntartására kiválasztottak.

Közelebb megyek hozzájuk, hogy üdvözöljem őket és ekkor veszem észre, hogy azért voltak már messziről ismerősek, mert a CSK-1, a Csillagkapu egyes csapata az.

Egy kékes, hieroglifákkal ékesített, négyszögletű oszlop mellett ácsorognak, amely a magasba tör és egy plazma TV van ráerősítve.

A tekintetemmel követem az oszlopot a magasba és rádöbbenek, hogy egy piramis belsejében vagyunk.

A csapat egyik tagja hozzám fordul és elmagyarázza, hogy most 40 évig ebben a piramisban fogunk élni, mivel odakint az emberi lét számára alkalmatlan a környezet. Ez egy kicsit letaglóz, de nem szomorodok el teljesen, mert legalább van egy tévénk.

Le is ülök a hirtelen ott termett fotelbe és a távirányítóval elkezdem kapcsolgatni a csatornákat. Mindenhol sistergés. Persze, hiszen nincs aki TV műsort csináljon. Azért kapcsolgatom a készüléket serényen és még bizakodom.

Egyszer csak bejön egy kép. Teleshop. A műsorvezető éppen valami csodaedény előnyeit ecseteli. Elgondolkodom, hogy mi a francért megy teleshop, mikor az emberiségnek vége, és hirtelen belém villan a felismerés: A teleshop az egyetlen, amit fel lehet venni halomszámra és merevlemezről küldeni az éterbe, valamint annyiszor ismételni, ahányszor akarjuk. Teljesen automatizált folyamat.

Amikor rádöbbenek, hogy ez lesz az egyetlen, amit negyven éven keresztül nézni fogunk, annyira elfásulok, hogy fel is ébredek.